Curtius Rufus, a Kr. u. 1. században élt római történetíró "A makedón
Nagy Sándor története" c. művében részletesen leírt egy hagyomány
által megőrzött beszédet, amit a makedón táborba tárgyalni érkező
szkíta követ mondott:
" Ha az istenek sóvár kapzsiságodhoz szabták
volna termeted nagyságát, nem férnél el a földkerekségen. Egyik
kezeddel Keletet markolnád, a másikkal Nyugatot, s ha e területet mind
átfogtad volna, arra lennél kíváncsi, hol rejtőzik a ragyogó, hatalmas
istenség. Mert sóvár vágy emészt az után is, amit úgysem tudsz
megragadni. (...) Termésünket, az ökrök munkájának gyümölcsét
barátainknak adjuk, a serlegből velük együtt bort áldozunk
isteneinknek; a nyíllal messziről, a dárdával közelről törünk
ellenségeinkre. (...) Végezetül, ha isten vagy, halmozd el
jótéteményeiddel a halandókat, és ne rabold el tőlük javaikat: ha
pedig ember vagy, legyen rá gondod, hogy mindig az is maradj. (...) Ne
hidd, hogy a szkíthák esküvel szentesítik a barátságot: ők hívek
maradnak, ez az esküjük. A görögök élnek afféle elővigyázattal, hogy
esküvel pecsételik meg a szerződéseket, s tanúkul hívják az isteneket:
a mi vallásunk maga a hűség. Megcsalja az isteneket az, aki nem
tiszteli az embereket."
(VII. 8. 12-13., 18., 26., 29.)
