Hét esztendővel ezelőtt kigyulladt a zöld lámpa, felhúzták a sorompót: "Gyertek arctalanok, hazátlanok, erkölcstelenek és raboljatok...már ami még maradt! Vigyétek, majd mi nem nézünk oda, sőt! Segítünk!...Ja, a borítékot hagyjátok csak ott az asztalon!..."
S ők jöttek, jönnek még mindig, végeláthatatlan sorokban. Vitték, ami mozdítható, s most jön sorra az, ami nem. Azt is vinni akarják. Mi meg csak állunk leforrázva, bénán, s nézzük, ahogy kipakolják a közös otthonunkat, a Hazánkat.
Emberek! Lassan ébredni kéne! Már elvitték a nagyi étkészletét, apáink szellemi hagyatékát, gyermekeink bölcsőjét...a komplett házat tetőstől, mindenestől. Itt állunk rongyokban, megtépázva, de a földet, azt nem engedhetjük! Bármit újra lehet építeni, ha van mire! De ha a Szent Anyaföldünket kihúzzák alólunk, mi lesz velünk? Ingó- és ingatlan vagyonunkat elvitték, de a lelkünket, szívünket nem adhatjuk!
Azért van egy jó hír is! Azt mondják a nálam sokkal okosabbak, hogy az emberi szervezet sejtszinten hét évente megújul. Remélni merem csak, hogy ez nemzetszinten is így van! Ha igen, akkor nagyon közel a megtisztulás. Akkor majd szépen át kell váltani a lámpákat tilosra, leengedni a sorompókat, és szépen újra építeni magunkat...sejt szinten, okosan, gyönyörűen...magyarosan!
Nagy dolgoknak vagyunk szemtanúi. Egy igazi korszakváltás zajlik le előttünk. Csak rajtunk múlik, hogy ebből, hogy jövünk ki....jó alapépítőként, vagy légvárakat fújó vesztesként. Az a nagy helyzet, hogy szerintem a Magyar nép győzelemre van ítélve, ha hiszik, ha nem!
"Senki nem mondta, hogy könnyű lesz" (Jézus Krisztus)
Nem tudom, ki hogy van vele, de én akkor is nagyon várom! A maltert már bekevertem...
