...márpedig félni nem szabad! Isten képére teremtett lényünk örökletesen törekszik a tökéletességre, az egészre. Aki FÉL, az soha nem lehet EGÉSZ! Ha az elménk egész-séges, akkor nincs mitől félni!

Vajon féltek-e eleink, mikor e földért küzdöttek? Félt-e Zrínyi, mikor kitört Szigetvár falai mögül? Félt-e Hunyadi, mikor farkasszemet nézett a törökkel? Félt-e Dugovics, mikor magával rántotta a zsarnokságot, zászlóstól? Félt-e Petőfi, mikor fiatal suhancként nagy szavakkal ostorozva a sunyi elnyomókat, a csatamezőn is helytállt? Féltek-e a Don-kanyarban véreink, vagy '56-ban Budapest utcáin a fiatalok, mikor szembeszálltak a sokszoros túlerőben lévő hordákkal? Félt-e az a paraszt, aki utolsó disznaját védve szembeszegült a helyi megmondó-emberrel, s mikor eljött az idő, kaszáját kiegyenesítve nekiment a sötétség rendszerének? NEM!

Soha nem voltak olyan EGÉSZek, mint azokban a pillanatokban, amikor volt bátorságuk nem félni!

Persze, a félelem emberi érzés. Mindig arra emlékeztet, hogy kitették a szűrünket a Paradicsomból és most tökéletlenül kell élnünk. De óriási emberi nagyságok bizonyítják azt, hogy igenis van remény! Van visszatérés oda, ahol nincs fél-elem, ahol az ember újra az tud lenni, aminek a Jóisten megálmodta:

józan tökéletességnek, csendes bölcsességnek, nyugodt szeretetnek!